„Az ászanák hasznos térképek önmagunk felfedezésére, de semmiképpen sem maguk a terepek.” Donna Farhi

Hányszor mondod el naponta magadnak, hogy ez nekem nem megy, nem vagyok elég jó, nem érdemlem meg? És hányszor érezted már azt az életedben, hogy ezt nem lett volna szabad megtennie velem? Miért nem hagytam előbb abba, akkor nem fájna ennyire? Miért nem mondtam nemet?

Ezek a kérdések visszanyúlnak a jóga első alapértékének, azaz az első jáma megértéséhez, ami az ahimsza, vagyis a nem ártás. A fogalom kiterjedtebb annál, mint amit a hagyományos „ne ölj!” parancs leír. Az első és alapvető lépés, amit megtehetünk a nem ártás elérése érdekében, hogy megtanuljuk hogyan váljunk magunkkal szemben nem ártóvá.

Kultúránkban olyan hitrendszerek a meghatárzók, mint a másik véleményére való figyelés, a másoknak való megfelelés vagy ennek egy szélsőséges változata, hogy valaki más, mondjuk egy szolgáltató – legyen az orvos, tanár, jógatanár – a mindenható. Az ő véleménnye válik viszonyítási ponttá, határozza meg a cselekedeteinket, szavainkat.

A fenti hitrendszerek gyakran felülírják azon képességünket, hogy megfigyeljük, hol vannak a saját határaink, mi az, ami még belefér és mi az, ami már nem, legyen az fizikai vagy mentális kihívás számunkra.

Ha hangosan kimondanánk azokat a szavakat, amiket napi szinten belül magunknak mormolunk, gyakran tele önítélkezéssel, elrettentően hatnának. Másoknak nem mondanánk ahhoz hasonló szavakat, amikkel csöndben belül ostorozzuk magunkat.

Cserébe viszont gyakran nem reagálunk olyan helyzetekre, amikor valaki más próbálja átlépni a határainkat. Közel sem ritka eset, hogy valaki – még ha nem is tudatosan, de – visszaél a hatalmával. Ide tartoznak olyan esetek, amikor például az orvos nem kérdezi meg, hogy hozzánk érhet-e, amikor elvégez egy vizsgálatot. Vagy a tanár, amikor szidalmaz. A #MeToo sajnos nem kerülte el a jóga világát sem. Nagynevű mesterek kerülnek reflektorfénybe, mert hatalmukkal visszaélve tanítványaik intim részeit érintették meg órákon, vagy akár még ennél is tovább mentek.

Lehet, hogy észre sem vesszük, de mindkét helyzetben a testünk összerándul, a gyomrunk diónyivá szűkül, az izmaink megfeszülnek. Vagyis a tudatalattink érzékeli a veszélyt és a testünk a saját intelligenciájából fakadóan az  „üss vagy fuss” üzemmódba kerül. Ha ezeknek az érzeteknek nem vagyunk a tudatában, gátat szabunk azon képességünknek, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és hogy egészséges önképet építsünk fel.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a nem ártás gyakorlásával mostantól nem leszel dühös, féltékeny, vagy gyűlölködő. Sokkal inkább jelenti azt, hogy tudatosabbá és együttérzővé válsz önmagaddal is. A tudatossá válás révén észleled és elfogadod a dühödet, a negatív érzéseidet, és a testedet is olyannak, amilyen. Ahelyett, hogy szembeszállnál önmagaddal, tapasztald meg, milyen igent mondani saját magadnak!

Ha pedig követed mások kérését, figyeld közben a tested jelzéseit! Iránymutatók tudnak lenni abban, hogy egy cselekedet, mondat még rendben van-e, vagy nem, itt a vége, fuss el véle. Tapasztald meg, milyen ilyenkor nemet mondani a másiknak: ez már túl sok, túl fájdalmas, esetleg, kérlek, ne érints meg!

Az együttérzés – másokkal éppúgy, mint önmagunkkal – lesz a nem ártás, az ahimsa alappillére. Ez fog vezérelni abban, hogy ne légy ártó a körülötted lévő világgal szemben sem. A jóga segít abban, hogy megtanulj a testedre hangolódni, megérezni, hogy hol vannak a határaid, és hogy hogyan legyél együttérző önmagaddal és így másokkal szemben is.

Ha szeretnél elmélyülni a jóga gyakorlásában vagy testreszabni gyakorlásod, szeretettel várlak a jóga mindenkinek óráim egyikén, az ahhoz kapcsolódó bevezető kurzuson, vagy a személyre szabott egyéni foglakozásokon! Az órákra itt tudsz bejelentkezni. További információkért, kérdéseddel írj az címre!