Dharamshala, 2015 © yogayoga.hu
„Joga citta vritti nirodha. A jóga a tudat kilengéseinek csillapítása.” Patandzsali
Mikor arról beszélgetek valakivel, hogy mivel foglalkozom, gyakran kapok a címhez hasonló reakciókat. „Meditáció? Én egy percig sem tudok nyugodtan ülni.” „A jóga jó lenne, mert nyújt, de a meditáció túl lassú nekem.”
Rengeteg féligazságot hallani azzal kapcsolatban, hogy mi a jóga és mi a meditáció. Ilyenkor célravezető visszanyúlni a legrégebben fennmaradt írásműhoz és mondhatni a jóga bibliájához, Patandzsali szútráihoz (röviden megfogalmazott erkölcsi, bölcseleti mondásaihoz). A mottó nem véletlen, a második szútra: A jóga a tudat kilengéseinek csillapítása. Tehát a jógának köze van a tudathoz. Semmiképpen nem gondolhatjuk, hogy a jóga testnevelés óra lenne.
A szútrák ezután bemutatják az astangát, a jóga 8 ágát. Ezek a következők:
A hagyományos jógarendszerek szerint az ágak egymásra épülnek, tehát pranájámát csak az ászanák fejlesztése után szabad elkezdeni gyakorolni. Napjaink jógaiskolái szerint a sorrend felcserélhető.
Saját tapasztalatom, hogy az első 7 ág együtt fejlődik az utolsó ág eléréséért, s az egyik ág húzhatja magával a többi ágat. Ha rendszeresen meditálunk, akkor a tudatunk élesedése erősíteni fogja a koncentrációnkat ászanagyakorlás közben. Az ászanák gyakorlása pedig segítheti a testudatosság felébresztését, ami fontos belátásokhoz vezethet majd meditáció közben. Minden ágra szükségünk van. Mindenki más, máshol tart, de a jóga ágai mindenkit megszólítanak.
A jóga mindenkinek foglalkozásokon érintjük az első 7 ágat. Miközben ászanákat formálunk, a tudatunk a testünkre fókuszál, az érzékszerveink egyszerre vannak jelen a külvilágban és belső világunkban. Mindezt úgy hajtjuk végre, hogy a jámák és nijámák összhangban maradjanak. Látogass el a foglalkozásra és tapasztald meg saját magad!